Balog Zoltán: "Az ítélet fokozta a harci kedvemet"
Szomorúnak nevezte az emberi erőforrások minisztere, hogy a bíróság a nyíregyházi Huszár-telepi általános iskola ügyében kétségbe vonja a szülök szabad iskolaválasztását.
Szomorúnak nevezte az emberi erőforrások minisztere, hogy a bíróság a nyíregyházi Huszár-telepi általános iskola ügyében kétségbe vonja a szülök szabad iskolaválasztását.
Körbeturnézták az országot a miniszterek, államtitkárok, pedig alig telt el 12 nap a választási kampány hivatalos kezdete óta. Beszállt tehát a kormány is a Fidesz népszerűsítésébe: szalagot vágnak át, utakat, hidakat, állami támogatást ígérnek, büszkélkednek az eredményekkel. Számításaink szerint már közel ezer milliárdnyi ígéretet tettek a kabinet vezetői.
Beperelte Balog Zoltánt Németh Péter abban az ügyben, amikor a miniszter azon lelkendezett, hogy Szaniszló Ferenc díjazása miatt többen visszaadták a Táncsics-díjat. A pert első fokon megnyerte.
A háziorvosok, a gyermekorvosok, a védőnők, az alapellátásban dolgozó fogorvosok és a háziorvosok mellett dolgozó szakdolgozók bére is növekszik áprilistól. A körzeti védőnők fizetése átlagosan havi 30 ezer, az iskolai védőnők bére pedig átlagosan havi 37 ezer forinttal lesz majd több. Azt nem tudni, hogy nettóban vagy bruttóban értendő-e az összeg.
Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) megduplázza önmagát: a tavalyihoz képest kétszer annyi pénzből, kétszer annyi helyszínen, kétszer annyi programmal várja vendégeit. A beharangozó sajtótájékoztatón a kampány logikájának megfelelően felvonult miniszter, főpolgármester, fő színházmester és még számos potentát. Naná, sikerekről beszéltek.
Holokauszttagadást, kézrátétellel gyógyítást, 5000 éves szkíta-hun-magyar őstörténetet hirdető szervezetek is tarthatnak államilag akkreditált pedagógus-továbbképzést. A minisztérium először mosta kezeit, mint mondták, nem akarják „önkényesen megállapítani”, mennyire helyesek a képzéseken nyújtott ismeretek. Cikkünk megjelenése után viszont elindította az eljárást. Megpróbáltuk telefonon elérni az akkreditációs testületet, de a számhoz nem tartozott előfizető.
Kikerülhet az államfő által kifogásolt rendelkezés a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény módosításából azzal a javaslattal, amelyet az emberierőforrás-miniszter pénteken nyújtott be a parlamentnek. Áder János még decemberben küldte vissza megfontolásra az Országgyűlésnek a Nemzet Művésze díjat létrehozó törvénymódosítást.
Bár a napokban is sikersztoriként emlegette a kormányzati kommunikáció, a szolnoki bokszakadémiához több mint fél éve nem érkezett egyetlen fillér állami támogatás sem. Csoda, hogy a 14 ifjú ökölvívóval, köztük két válogatottal elindult akadémia egyáltalán működik.
Az LMP közérdekű adatigényléssel fordult Balog Zoltán miniszterhez, hogy teljes egészében váljon hozzáférhetővé a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról készült jelentés.
15 millió Balázs Fecó koncertre, 12 millió hobológiai gyűjteményre, 5 millió az Edda-musical debütálására – Balog Zoltán miniszter lelkesen támogatja kedvenc zenészeit, kiváltképp, mikor a saját, jogdíjmutyiból felduzzasztott keretéből történő adakozást még egyeztetnie sem kell senkivel.
Nemsokára csak két tankönyvből választhatnak a szaktanárok tantárgyanként és évfolyamonként. Miután az Orbán-adminisztráció államosította az önkormányzati iskolákat, megmondta, hogy mi legyen a helyi tantervekben, és centralizálta a könyvterjesztést, most a tankönyvpiac kerül sorra. Ennek köszönhetően tovább csökken a tanárok szakmai szabadsága, nehezebb lesz a diákok képességeihez, műveltségéhez, családi viszonyaihoz igazítani a tananyagot.